Recent Comments

    Archive by category "autónyitás"

    Villámgyors szakszerű autózárnyitás

    autónyitásSajnos egyikünk sem figyelt eléggé és az egy szem kulcsunkat bezártuk a kocsiba egyszer. Aztán onnantól kezdve csak álltunk és néztünk egymásra, hogy na most mi legyen.. Majd szépen elkezdtük hívogatni az összes közelben lévő autószerelőt akit az interneten találtunk, volt aki egyből utasított el, volt aki csak az után, hogy kiderült egy BMW-t kellene kinyitni. Mert, hogy állítólag a BMW zárnyitás kicsit bonyolultabb, illetve sokkal, mert valami specók műszer kell hozzá. Az utolsó akit felhívtunk mondta ezt el nekünk és azt is, hogy szerinte fölösleges tovább hívogatnunk az autószerelőket. Javasolta, hogy keressük fel inkább a villamautonyitas.hu weboldalt, ők ugyanis kifejezetten erre szakosodtak és fognak tudni segíteni. Igaza volt, tényleg segítettek, nagyon hamar kiérkeztek és kinyitották a kocsit. Még a zárnak sem lett semmi baja. Az első útunk az autószerelőhöz vitt, na nem az autó miatt, annak tényleg nem lett semmi baja, hanem ahhoz a szakemberhez, aki a tippet adta, vittünk neki egy jó bort hálánk jeléül.